Kezdőlap

A HVG 2019-es középiskolai rangsora szerint a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium a 49. helyet szerezte meg a legjobb 100 középiskola között ebben az évben, s ezzel Bács-Kiskun megye legjobb középiskolája lett.

A HVG sok éves tapasztalattal rendelkezik a rangsorkészítésben: Elsősorban a közép- és emelt szintű érettségi eredményeket, a kompetenciamérés eredményeit és a felvételi pontszámokat veszik figyelembe.

A Bolyai egyébként minden tanévben felkerül a 100-as listára, különösen a matematika és az idegen nyelvek jelentik a húzóerőt.

Második, szóbeli forduló

Az általános iskolások regionális német nyelvi versenyén a második, szóbeli fordulóba 

a következő tanulók jutottak be:

(A versenyzőket időpontra hívjuk be, hogy ne kelljen túl sokat várakozniuk, kérjük ennek betartását.)

Időbeosztás: 

13:00 óra

  1. Bóta Dóra                   Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola

13:10 óra

  1. Geiger Csaba              Boróka Általános Iskola Bócsa

13:20 óra

  1. Kesztyűs Kíra              Nagykőrösi Arany János Református Általános Iskola és Óvoda

13:30 óra

  1. Bóna Eszter                 Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola                                          
    1. óra
  2. Tóth Tímea                   Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola

13:50 óra

  1. Veréb Lilla                    Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola 

14:00 óra

  1. Borbényi Bálint            Kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

14:10 óra

   8.      Gégény Eszter             Jakabszállási Általános Iskola               

14:20 óra

    9.     Jankovics Viktor        Petőfi Sándor Általános Iskola Szabadszállás    

14:30 óra        

   10.     Miklós Dávid               Kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola

14:40 óra

   11.    Kerekes Krisztina       Kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola

14:50 óra

   12.    Trepák Lukács            Kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola                                

15:00 óra

   13.    Fodor Viktória           Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kecskemét

15:10 óra

    14.    Mongyi András         Kecskeméti Arany János Általános Iskola

15:20 óra

     15.     Danka Dominik        Kecskeméti Arany János Általános Iskola     

 

A feltüntetett névsor nem pontszám szerinti sorrend alapján készült.

A második, szóbeli forduló időpontja: 

2018. november 27 (kedd) 13:00 óra (gyülekező: 12.45-től az Aulában)

 

Helyszín:          Bolyai János Gimnázium,       Kecskemét, Irinyi út 49

Eredményes felkészülést, sok sikert kívánunk.

Ünnepélyes eredményhirdetésre december 17.-én, a Bolyai Napon kerül sor.

Minden versenyzőt és felkészítő tanárát szeretettel várjuk.

                                                                                        Megyesiné Vikor Aranka

       munkaközösség-vezető

                                                                                    Német nyelvi munkaközösség

HISPÁNSÁG NAPJA A BOLYAIBAN 

Október 12. jeles dátum minden spanyol és spanyolul tanuló számára, Kolumbusz Kristóf 1492. október 12-én, ezen a napon fedezte fel Amerikát. Ma ez a legfontosabb ünnep Spanyolországban, amit a Kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban immár hagyományosan megünnepel a spanyol–magyar két tanítási nyelvű tagozat. Az ünnepségsorozatnak mindig része azoknak a spanyolos diákoknak az élménybeszámolója, akik a közelmúltban spanyol nyelvű országban jártak. Kit munkalehetőségek, kit családi kapcsolatok, kit ösztöndíj-lehetőségek csábítanak az Ibériai-félszigetre, Latin-Amerikába és a karibi térségbe. Örömteli hír, hogy ebben az évben Balázs Marcell 12.D osztályos tanulónk nyerte el a Spanyol Nagykövetség ösztöndíját, mellyel a spanyol-magyar két tanítási nyelvű tagozaton tanulók közül az országban a három legkiemelkedőbb diákot jutalmazzák minden évben, így nyáron Marcell 2 hetes nyelvtanfolyamon vehet részt Spanyolországban.

2018. október 21.-én vasárnap a Budapesti Ikarus SE stadionjában rendezték meg 3.-án rendezték meg az atlétika váltó-, és ügyességi csapatbajnokság diákolimpia országos döntőjét. A Bolyai János Gimnázium hét csapattal vett részt a versenyen és két arany, három ezüst, egy bronz és egy negyedik helyezést szerzett.

Október 16-án, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt két tagja, Aszódi Enikő és Kiss Vivien 12. E osztályos tanuló tartott előadást és bemutatót a kilencedikes osztályok számára az újraélesztés fontosságáról és gyakorlati tudnivalóiról.  

2018. október 3.-án rendezték meg Kecskeméten az atlétika váltó-, és ügyességi csapatbajnokság diákolimpia megyei döntőjét. A Bolyai János Gimnázium hét csapattal vett részt a versenyen és valamennyi csapata a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Az eredményeik alapján mind a hét csapat bejutott a 2018. október 21.-én Budapesten a XVI. kerületben lévő Ikarus BSE atlétikai stadionban (1165 Budapest, Bátony utca 1-33.) rendezendő országos diákolimpiai döntőbe. 

 

A győztes csapatok: 

 Lány magasugró csapat: Barna Patrícia, Harkai Anna, Hegyi Boglárka Gréta

Palotai Dorina, Szűcs Szabina 

 Lány távol: Barna Patrícia, Harkai Orsolya, Hegyi Boglárka Gréta, Huszka Blanka

Kiszel Zsófia, Szűcs Szabina.

 Lány diszkosz: Beregszászi Renáta, Diós Fanni, Harkai Anna, Palotai Dorina,

Vári Petra.

 Lány súlylökő: Beregszászi Renáta, Harkai Anna, Havas Vanessza Szandra, Szekér Szimonetta, Újfalvi Lili, Vári Petra.

 Lány gerely: Barna Patrícia, Diós Fanni, Havas Vanessza Szandra, Kovács Nóra

Palotai Dorina, Szűcs Szabina, Vári Petra.

 Lány svédváltó: Huszka Blanka, Barna Patrícia, Szűcs Szabina, Kiszel Zsófia.

 Fiú 4x1500m –es váltó: Török László, Németh Géza, Válik Ferenc, Palkovits István.

 

Gratulálunk! Folytatás 2018. október 21.-én Budapesten az országos döntőben!

Azoknak a diákoknak, akik szeptemberben Neumünsterben jártak, bizonyára mindkét tantárgy közel áll a szívükhez, hiszen matematikai játékokat fejlesztettek, próbáltak ki és értékeltek német nyelven.  Harmadik állomásához érkezett ugyanis a tavaly óta tartó német munkanyelvű Kreatív tanulás elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek célja, hogy a kreatív gondolkodást ösztönző játékok révén motiválja a diákokat a tanulás folyamatában.

Öt ország – Bulgária, Dánia, Magyarország, Németország, Olaszország – egy-egy iskolája fogott össze annak érdekében, hogy megvalósulhasson közös céljuk, egy digitális játékgyűjtemény, amelynek elemei különböző tantárgyak (idegen nyelvek, biológia, gazdasági ismeretek, történelem, matematika) elsajátításához szükséges készségek, képességek fejlesztése során nyújthatnak segítséget.

 

 

A harmadik projekttalálkozónak otthont adó Holstenschule Neumünster legpatinásabb középiskolája, amellyel a Bolyai János Gimnázium hosszú évekre visszatekintő partnerkapcsolatot ápol. A projektben részt vevő többi oktatási intézmény is szorosan kötődik a német nyelvhez, mivel ugyanolyan felsőfokú német DSD nyelvvizsgaközpont, mint a Bolyai is. A következő projekttalálkozónak az ITE Enrico Tosi ad otthont az olaszországi Busto Arsizióban.

 

 

Ebben a tanévben nem indítunk felvételi előkészítő foglalkozásokat.

 

 

Tisztelt Szülők!

 
A Kréta iskolai e-napló első használatakor minden szülő csökkentett gondviselői jogkört kap. Ennek megváltoztatásához követni kell a Kréta utasításait, azaz a rendszer által generált Gondviselői adatlapot (pdf állományt) ki kell nyomtatni, aláírni és eljuttatni az osztályfőnökökhöz. Csak ez után tudunk bővített jogkört adni Önöknek, amellyel már a teljes rendszert használhatják.
 
Megértésüket köszönjük,
Vezetőség
 
 

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

June 2025
M T W T F S S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum