Perspektívák – német nyelvi tehetségnap a Bolyaiban
A Bolyai János Gimnázium akkreditált kiváló tehetségpontként működő alapítványa, az Appendix Alapítvány, németes tehetségnapot szervezett a gimnázium jelenlegi és jövendő németet emelt szinten tanuló diákjai számára.
A rendezvény a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg. A 2024-25-ös tanévre elnyert pályázat célja az emelt németes tehetségígéretek élmény- és projektpedagógiai jellegű fejlesztése. Ennek érdekében számos olyan programra is sor került, amely kulturális-művészeti élményt is nyújtott, mint pl. a szekszárdi német színház (DBU-Deutsche Bühne Ungarn) osztálytermi színháza, a korábban megrendezett játéknap.
A Bolyai emelt szintű képzésének kimeneti célja a német állam Deutsches Sprachdiplom II felsőfokú nyelvvizsgájának sikeres megszerzése. Mivel ez a vizsgatípus egyben nyelvi beugró lehet a németországi egyetemekre, a felkészülés során szükség van olyan kompetenciák fejlesztésére is, amelyek alkalmassá teszi a fiatalokat a kutatásra: pl.önálló szöveg- és adatértelmezésre, logikai összefüggések feltárására, nézőpontok és érvek ütköztetésére, önálló és jól megalapozott álláspont kiépítésére.
Ebben a tanévben a diákok az ifjúság generációs problémáira, a fenntarthatóság és környezetvédelem kérdéskörére, a mesterséges intelligencia felhasználhatóságára valamint a jövő alakulásának víziójára helyezték a hangsúlyt. A plakátok és prezentációk ezeket a tématerületeket vették górcső alá, s osztották meg társaikkal.
A rendezvény zárásaként elkészült a 14-16 éves tanulók közös virtuális időkapszulája is.