NTP-MŰV-20-0068

„Idősziget- az értékes közösség”

NTP Művészeti Pályázat 2020./2021.

 

A Nemzeti Tehetség Program Művészeti pályázatának programjában olyan tehetséges tanulók vehettek részt, akik érdeklődnek a színjátszás, ének, tánc és drámapedagógia iránt. A program célja a célorientált tehetséggondozás és mentorálás, melyen keresztül a művészeti tárgyak befogadása és azoknak megismerése, az abban való elmélyülés a teljes emberré válást, a személyiség formálását rejti magában. A közös munkában olyan tehetséges, 14 és 18 év közötti fiatalok vehettek részt, akik egy tehetségazonosító, valamint motivációs program során kerültek be a programba.

A pályázat segítségével több kitűzött program is megvalósulhatott:

 

-        Színművésszel való találkozás:

Kecskemét városának egyik vezető színésze, Sirkó László, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja egy foglalkozást tartott, melyben a színészmesterség fortélyait mutatta be a színészi alakformálás eszközeivel, elemeivel, mint pl. a hangszín, hanglejtés, hangsúly, tempó, szünet, szövegtagolás. Fő témája az előbbieket beleágyazva: „A szöveg szerepe a rendezésben: az előadás és az írott mű viszonya” volt. A színművész professzionális előadása, foglalkoztatása lekötötte a tanulók figyelmét.

 

 

-         Táncművésszel való találkozás:

Diákjaink A Grapevine tánciskola Egyesületének táncművész pedagógusának vezetésével részt vehettek táncos foglalkozáson, ahol a  cél mozgáskultúra, az önkifejezés, a feszültségoldás  elsajátítása volt a tánc segítségével. Az egészséges testi, lelki és esztétikai fejlődésen túl teherbíró képességük fokozódott, fejlődött fizikai és mentális állóképességük egy pozitív hangulatú időtöltésen keresztül.

 

 

-        

-       Három napos szakmai tábor:

Tanulóink a 3 napos szaktábor keretein belül a szituációs–és drámajátékoktól kezdve a jelenetírást, jelenetek dramaturgiai szerkesztését , improvizációs gyakorlatokat sajátítottak el, melyet kiegészítettek olyan szabadidős tevékenységek, mint a tábortűz mellett való éneklés, valamint sporttevékenységek. A pályázat segítségével diákjaink kevés önrésszel vehettek részt a 3 napos programon. Hatékony, kreatív napokat töltöttünk együtt. A program végén visszatekintve a tábor hosszú távú hatása jelentős volt, hiszen a hétköznapi környezetből kiszakadva, oldott hangulatban dolgozhattunk.

 

Feladatként egy kisfilm elkészítését is vállaltuk, mely fejlesztette a digitális kompetenciák elmélyítését. A kisfilm címe: Mit jelent tehetségesnek lenni?

 

Lehetőség adódott tanulóinkkal színházlátogatást is szervezni Budapestre.

 

pályázat fő programjaként egy színdarabot adtak elő tanulóink Virágot Algernonnak címmel. A próbafolyamat során diákjaink elsajátíthatták az önkifejezés eszközeit, az örömet jelentő alkotás lehetőségeit, érzelmi és értelmi intelligenciájuk fejlődött. a közös munka során konfliktuskezelő képességük erősödött, kooperatív képességük erősödésével egy igazán összetartó csoport alakult ki. 

A program számomra egyik legnagyobb eredménye, hogy olyan gyerekek is fókuszba kerülhettek, akik eddig zárkózott személyiségük miatt rejtve maradtak. Célzott helyzetgyakorlatok közben felszabadult humorérzékük, szervezőkészségük, fontos részévé tudtak válni a csoportnak egyéb képességüknek köszönhetően.

 

 

Összegzésképpen meggyőződésem, hogy a művészeti nevelés eredménye a harmonikus személyiség.

                                                                                                                                                      Répási Angéla

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Öregdiák találkozó 2023. május 13.

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum