Kezdőlap

Az Új Nemzedék Központ szervezésében került sor a Kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban egy fizikai élményműhelyre, amelynek keretében a diákok számos fizikai kísérletet követhettek és próbálhattak ki. Mészáros Péter, az élményműhely vezetője, nagy szakértelemmel és lelkesedéssel mutatta be látványos és tanulságos kísérleteit. A program célja az élményszerű tanulás mellett a pályaorientáció volt. A szervezők reményei szerint a jövő mérnökei vettek részt a Bolyai, mint Minősített Tehetséggondozó Műhely rendezvényén.

 

Zsámboki Anna 11.D osztályos tanuló országos 11. helyet ért el a spanyol nyelvi OKTV döntőjében. Felkészítő tanára Nényei Zita.

Gratulálunk!

A Magyar-Spanyol Kéttannyelvű Gimnáziumok Országos Találkozójának és Versenyének idén a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium adott otthont. Spanyol tagozatunk 26 diákja és két tanára vett részt.

14 versenyszámban mérték össze tudásukat a legjobbak legjobbjai: szókincs, vita, társalgás, fordítás, mese- és novellaírás, országismeret, képregény és videóparódia kategóriában. Első helyezést ért el Balázs Marcell (12.D) fordításban és vitában, második lett Zsámboki Anna (11.D) vitában és az előkészítős csapatunk (Kalotai Lia, Kiss D. Sára, Major Blanka, Zoboki Liza) szókincsben.

Zrínyi Ilona Matematikaversenyen megyei helyezések:
Kovács Rita 9.C  2. hely felk. Erős Erika
Molnár Kata 12.C 6. hely felk. Baranyi Éva

Kecske Kupa megyei fordulójában:
WTF csapat 3. hely (Perneki Dóra, Fazekas Márk, Takács Gergő, Szűcs Vanda mindannyian 9.C)
felk: Erős Erika

Gratulálunk!

Iskolánk tanulói az Alapítvány a 48-as Hősökért civil szervezet által meghirdetett pályázaton vettek részt nagy sikerrel.

Festő-Hegedűs Dorina és Sutus Henrietta 10.B osztályos tanulók a korcsoportjuk első helyezését gyűjtötték be közösen elkészített akril festményükkel.

A feldolgozásra került témául Petőfi Sándor portréját választották, A3-as méretben,vászonra.

Tarjányi Petra,9.C osztályos diák a korcsoportjában a harmadik helyezést érte el,egy csatajelenetet megjelenítő grafittal megoldott grafikával,A4-es méretben.

A Cifra Palota Páva-dísztermében kerültek átadásra az elismerő oklevelek és ajándékok, az alkalomhoz illő,ünnepélyes keretek köz

Rendhagyó németórán vehettek részt április 1.-én hétfőn a 6.-7. órában a 9. NYEK, 9. D és 10. D osztály német-angol nyelvi előkészítő csoportjai.

A Deutsche Bühne Ungarn/Magyarországi Német Színház művészei jöttek el hozzánk, közvetlenül a tanterembe egy egyszemélyes darabbal, melynek címe: „OUT! - AZ INTERNET FOGSÁGÁBAN”. A német nyelvű darab 45 perces, amit egy szintén 45 perces színház-pedagógiai feldolgozó foglalkozás követett.

Szentesen, a Horváth Lajos Gimnáziumban rendezték meg 2019. március 29-30-án a Kutató Diákok Országos Szövetsége szervezésében a Tudományos Diákkörök XIX. Kárpát-medencei Konferenciáját, amely az egyik legrangosabb nemzetközi kutatási verseny. Iskolánkat a Nationel Instruments, műszaki tudományok, informatika szekcióban a LogB – Mérj Bármit Bárhol Bármikor projekt elkészítésével és bemutatásával Kolláth István és Remény Olivér 12. évfolyamos tanulók sikeresen képviselték.

A két kategóriában (9. és 10. évfolyam) megrendezett versenyen Bukovszki Bettina lett a győztes a 10. osztályosok közül, Kozma Krisztina a 3. és Jádi Dominik a 7. helyet szerezte meg. A 9. évfolyamos Budai Anna az 5. helyen végzett. Felkészítő tanáraik Dominek Zsolt és Szabó Gábor.

Gratulálunk!

  

Tisztelt szülők!

Április 1-jén hivatalosan is elkezdődik a 2019/20-as tanévre vonatkozó tankönyvrendelési időszak. Ennek első állomása a tankönyvtámogatásra (köznapi nyelven ingyen tankönyv) jogosultak felmérése. A következő tanévtől is a 10., 11. és 12. évfolyam tanulói között kell elvégeznünk ezt a felmérést, mivel az alsóbb évfolyamokon tanulóknak alanyi jogon jár az ingyen használható tankönyv. A 2019. március 18-i héten az osztályfőnökök kiosztják az Igénylőlap tanulói tankönyvtámogatáshoz elnevezésű nyomtatványt azoknak a diákoknak, akik eddig is jogosultak voltak. Ezeket a lapokat március 25-ig kell kitöltve, a szülő által aláírva visszahozni és leadni az osztályfőnököknek, illetve a tankönyvfelelősnek. Ha esetleg valaki elvesztette, illetve a következő tanévtől válik jogosulttá a kedvezményre, a mellékelt linkről is letöltheti a dokumentumot. Kérjük a tisztelt szülőket, hogy a jogosultságot igazoló okmányokat még NE küldjék el a diákokkal, azokat majd a következő tanév szeptemberében kell hozni! 

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy kizárólag csak az említett nyomtatvány kitöltésével és leadásával tudják a jogosultságot érvényesíteni! 

Kérjük a határidő pontos betartását!

 

 

A Kecskeméti Bolyai János Gimnáziumot támogató Appendix Alapítvány Erasmus+ projektjének keretében látogatott el egy öt diákból és két tanárból álló csoportunk Busto Arsizióba (Olaszország), az ott működő Enrico Tosi közgazdasági technikumba. A nemzetközi (bolgár, dán, német, olasz, magyar) csapat folytatta a már 2018. februárjában megkezdett munkát, a tanulási játékok fejlesztését. A kidolgozott, tesztelt, tantárgyakhoz kapcsolódó és tanulási kompetenciákat fejlesztő játékokat a közösen működtetett CLUE elnevezésű játékcég keretében készítik és adják közre a diákok.

 

 

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

June 2025
M T W T F S S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum