Tudatosan a mesterséges intelligenciával:
Virág Dániel a START Ideathon programunk felfedezettje
Miért jelentkeztél a START Ideathon programba?
A programról először egy iskolai előadás keretében hallottunk. Az előadást követően a csapatommal összedugtuk a fejünket, és végül egy, az oktatást és tanulást segítő szoftver tervét kezdtük el kidolgozni. Mint diákok, mi magunk is szembesültünk tanulási nehézségekkel, és úgy éreztük, hogy a tanulási módszerek tanításában hiányosságok vannak, a tananyagban nem mindig találtunk meg a megfelelő struktúrát, rendszert és megfelelően prezentált átfedéseket. Ezért a START Ideathon programba egy olyan ötlettel vágtunk bele, amely a tanulási problémákat mesterséges intelligencia alkalmazásával próbálja megoldani.
A START Demo Day-re végül egy másik, CloudSpear nevű ötlettel érkeztetek meg, amivel végül a II. helyezést értétek el. Mi volt ez az ötlet?
Az eredeti ötletünk egy olyan alkalmazás volt, amely mindenki számára elérhető és különböző tanulási módszerek tanításaival segíti a tananyagok elsajátítását. Az alkalmazás mellett tanulási tervezetek készítésére is alkalmas lett volna, ráadásul fizetős szolgáltatás keretében mesterséges intelligenciát használt volna a felhasználók által feltöltött tananyagok feldolgozására. Az ötlet megvalósításában mindannyian érdekeltek voltunk, ugyanis mindannyian szenvedünk a rendezetlenségtől, a módszertani tanulási rendszerek hiányától.
Azonban az ötletvalidációs gyakorlat során az Ideathon ráébresztett bennünket arra, hogy már léteznek hasonló projektek, amelyek előrébb járnak a miénknél. Ekkor döntöttünk úgy, hogy a mesterséges intelligencia társadalmi vonatkozásaira koncentrálunk, így egy új ötlettel álltunk elő, amely az MI tudatos használatára és veszélyeire, az azokból eredő társadalmi problémákra helyezi a hangsúlyt. Erre megoldásként csapatommal egy olyan alkalmazást javasoltunk, ahol tájékoztató anyagok, tananyagok, valamint kutatási anyagok segítik a felhasználót az MI tudatos alkalmazásában, így született meg a CloudSpear projekt.
Az ötletváltás okán így újra kellett hangolnotok magatokat. Milyen tapasztalatokat szereztél a képzési program során, amit a jövőben is fogsz tudni hasznosítani akár a csapatodon belül vagy a leendő munkahelyi közegedben?
A program rengeteget adott nekem és a csapatomnak is. Nemcsak a vállalkozói szemléletet sajátítottuk el, hanem különböző gyakorlati elemek, tananyagok révén végigvezetett minket a projekt az ötletvalidációs folyamaton át különböző elemzéseken keresztül. Mindemellett lehetőséget kaptam, hogy prezentáljam az ötletünket egy személyes pitch keretében a Demo day-en, aminek élőben való előadása gyakorlati tapasztalatot is segített szerezni. Úgy gondolom, hogy nem elég csak kreatívnak lenni, de azt el is kell tudnod adni, akár egy piaci befektetőnek, akár a saját főnöködnek.
Mi az, ami a legjobban tetszett a programban?
A legjobban a minket folyamatosan körülvevő építő, előremutató közösség és a mentoraink hihetetlen lelkesedése, valamint támogatása tetszett. A haladó gondolkodás, érdekesebbnél érdekesebb ötletek és inspiráló előadások egyaránt meghatározták a programot, az itt megszerzett gyakorlati tudásunk egy élete elkísér bennünket.
A program elvégzése után mennyire motivál, hogy saját vállalkozásba kezdj a jövőben?
Amennyiben lehetőségem lesz a jövőben, hogy saját vállalkozást indítsak, mindenképpen élni fogok vele. A START Ideathon óriási hatással volt rám, hogy ebben most motivált legyek. Jelenleg azonban a továbbtanulásra, a felsőoktatásba való bekerülésre és ezzel párhuzamosan más tanulmányokra összpontosítok, de a vállalkozásindítási szándék mindenképpen ott van a jövőbeli terveim között.
Fontos számodra, hogy a vállalkozásod pozitív hatással legyen a környezetre és a társadalomra?
Ahogyan ezt a versenyben reprezentált vállalkozási ötletünk is hűen tükrözi, a gondolkodásunk legfőbb motívuma az értékteremtés. Ezt a szemléletet próbáljuk minden projektünkbe beépíteni, igyekszünk a társadalmunk és a környezetünk fejlődésében egyaránt segédkezni. Erre szerencsére számos lehetősége kínálkozik a generációnknak, amire remek példa az Ideathon program is, mely már országosan, minden középiskolai és gimnáziumi tanulónak is elérhető.
Mennyire segítette a csapat mentora a Demo Day-re való felkészüléseteket? Hogy éreztétek magatokat?
A csapatomat Mészáros Anita mentorálta a program során, és mindannyiunk nevében mondhatom, nagyon sokat köszönhetünk neki. Az Ő bíztatása nélkül nem lett volna bátorságunk az eredeti ötletünket megváltoztatni. Nagy valószínűséggel a Demo day-en sem szerepeltünk volna olyan jól, mint ahogyan az alakult. Ez a nap egyébként program abszolút csúcspontja volt, amikor minden csapat a saját ötletét ünnepélyes keretek között élőben bemutathatta.
Miért ajánlanád a programot kortársaidnak?
A programot azért ajánlom kortársaimnak, mert egy olyan tudásanyagot nyújt, melyet a valós életben csak hosszú évek alatt sajátíthat el az ember. Ilyen fiatalon, vállalkozói szemlélettel és módszerekkel rendelkezni óriási előnyt jelent az életben, amit a későbbiekben mindenki a maga ötleteire fordítva kamatoztathat.
Az Appendix Alapítvány felvételi előkészítőket indít 8. osztályos tanulók számára matematika, magyar nyelv és irodalom és német nyelv tantárgyakból. Részletek az alapítvány honlapján:
http://appendixalapitvany.hu/tehetseggondozas/felkeszito2425
Bolyai Sítábor Donovaly
/2025. február 26-márc.02-ig/
Kedves Szülők,Diákok!
Idei iskolai sítáborunkat a síszünet idejére szervezzük.
Helyszín: Park Snow Donovaly síközpont, Szlovákia, Kecskeméttől 300km-re, az Alacsony-Tátra hóbiztos részén.
Pályaszállás: Hotel Vesel szállodában, ami Donovaly központjában található a felvonóktól, bolttól 50m-re, diákcsoportok fogadására alkalmas 4-6 ágyas zuhanyzós/wc-s szobákkal. Szolgáltatások: étterem, bár, diszkó, társalgó, asztalitenisz.
Utazás: Külön 50 személyes kényelmes busszal.
Indulás: 7:45 szerda reggel, érkezés vasárnap késő délután.
Költségek: A diákoknak 300 euro+30000 ft. Ebben benne van az utazás, szállás, félpanziós étkezés (reggeli, vacsora), az idegenforgalmi adó, síbérlet, oktatás!
Jelentkezés: Szept. 27-től október 25-ig, Szabó Tamás testnevelőnél min.100 euró előleg befizetésével
Befizetések ütemezése (akár egyben is lehet):
Jelentkezés érkezési sorrendben! A tábor lemondására az előleg befizetése után nincs lehetőség, csak személycserére.
A sífelszerelésről és a síbiztosításról mindenki maga gondoskodik!
További felvilágosítás: Szabó Tamás testnevelőnél, 0620/5926717
LABANCZ BENEDEK 12. C OSZTÁLYOS TANULÓ
ARANYÉRMES A NEMZETKÖZI MESTERSÉGES INTELLIGENCIA OLIMPIÁN
Az első nemzetközi mesterséges intelligencia egyéni diákolimpián (*International Artificial Intelligence Olympiad*, *IAIO*) huszonöt országból kilencven versenyző mérte össze a tudását.
A magyar delegáció minden versenyzője érmet nyert:
Labancz Benedeket, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium diákját aranyéremmel díjazták,
Christ Miranda Anna és Szilágyi Balázs ezüstérmet,
Ungár Vince bronzérmet nyert.
A magyar csapat vezetője dr. Gulyás László, a Neumann Társaság alelnöke és az ELTE IK Mesterséges Intelligencia Tanszékének docense, csapatvezető helyettese pedig Takács Tamás, az ELTE doktorandusza volt.
Magyarország a második legeredményesebb országként zárta az IAIO 2024-et.
GRATULÁLUNK!
A Bolyai János Gimnázium német nyelvi munkaközössége kétfordulós német nyelvi versenyt hirdet az általános iskolák 8. osztályos tanulóinak. |
Mindkét fordulót a Bolyai Gimnáziumban tartjuk. A feladatlap az utóbbi években megszokott formában, az általános iskolai ismeretekre épülő nyelvtani ismereteket, szókincset és szövegértést tartalmaz. A megoldáshoz szótár nem használható.
A második, szóbeli fordulóba a legjobb megoldást elért 12-15 tanulót hívjuk be, ahol a versenyzők általános társalgási témákban egyéni beszélgetést folytatnak a zsűri tagjaival.
A beszélgetés témakörei: lakás, család, házimunka, szabadidő, sport, hobbi, bevásárlás, születésnap, családi ünnepek.
Kérjük a munkaközösség-vezetőket, hogy iskolánként küldjék el a versenyen részt venni szándékozó 2-3 legügyesebb diákjukat az első, írásbeli fordulóra.
A nevezés díjtalan, és a szaktanárok által – október 10-ig – elküldött tanulói adatok megadásával történik (név, iskola, e-mail cím, szaktanár neve)
a következő űrlapon: https://forms.office.com/e/G7NKzXBeEg
A második, szóbeli fordulóba bekerült tanulók neve az iskola honlapján lesz olvasható a verseny előtt egy héttel. (http://www.bolyai-kkt.edu.hu)
A legeredményesebben szereplő diákok értékes tárgyi jutalmazásban részesülnek.
I. írásbeli forduló: 2024. október 14. (hétfő) 14:30 óra
II. (döntő) forduló: 2024.11.19.(kedd) 14:00
Mindkét forduló helyszíne:
Kecskeméti Bolyai János Gimnázium, Kecskemét Irinyi utca 49.
Minden versenyzőnek eredményes felkészülést és sikeres szereplést kívánunk!
Kecskemét, 2024. szeptember 10.
A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium
német nyelvi munkaközössége
A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium 2024.szeptember 21-én szombatra iskolák közötti strandröplabda bajnokságot hirdet.
Nevezni bármely iskolából tudtok a következők szerint:
- 4 fős csapatok két kategóriában:
Vegyes kategória (legalább egy lánynak mindig a pályán kell lennie)
Lány kategória (négy fős lány csapatok)
- Korosztály mindkét kategóriában 12-17 év.
A meccsek 9.30-kor kezdődnek és körülbelül 14 óráig tartanak. Zene, jó hangulat és ebéd vár minden jelentkezőt.
Jelentkezni az alábbi felületen 2024.szeptember 19. csütörtök 24 óráig.
Várunk mindenkit a Domb melletti strandröplabda pályákon szombaton 9 órakor!
A gólyatábor első napja péntek (augusztus 30.). A programok 8:00-13:00 között fognak tartani, étkezést a tanulók aznapra maguknak biztosítják.
A második nap vasárnap (szeptember 1.). Indulás az iskola épületétől buszokkal, reggel 8.00-kor. Ezért kérünk mindenkit, hogy 7.35-7.50 között érkezzen meg. Aki egyéni utazást választott, neki 9.00-ra kell Soltvadkertre érnie a Soltvadkerti Ifjúsági Táborhoz (Gerbera utca 35.). Aznap ebédet és meleg vacsorát kapnak a tanulók. A rendelt gólyatáboros pólók itt kerülnek kiosztásra.
A harmadik nap hétfő (szeptember 2.). Hazaindulás időpontja: 16.00. Tervezett érkezés a Bolyai épületéhez 17.00-17.30 között. Aznap reggelit és ebédet kapnak a diákok.
A beiratkozáskor kiosztott tájékoztató alapján kérünk mindenkit, hogy az osztályának megfelelő színű pólóban érkezzen! Készítsenek névtáblát! Mindenkinek szüksége lesz hálózsákra vagy paplan- és párnahuzatra! Illetve mivel bolt nincs a közelben mindenkinél legyen kulacs!
Szervezők
2024. szeptember 2-án hétfőn kezdődik a tanév. Ezen a napon a 9. évfolyam gólyatáborban van, a többieknek 3 osztályfőnöki órája lesz 9:35 - 12:10 -ig. A menzások 12:10-től ebédelhetnek.
Szeptember 3-án kedden az első órában 7:45-től lesz a tanévnyitó ünnepélyünk az aulában. Megjelenés egyenruhában. Az ünnepély után órarend szerinti tanítás lesz.
Az őszi érettségi vizsgákra a jelentkezési határidő szeptember 5-e csütörtök. Jelentkezés a titkárságon.
Osztályozóvizsgák előrehozott érettségi miatt szeptember 3-13-a között. Részletek az aulában a faliújságon lesznek.
Sikeres tanévet kívánunk mindenkinek:
Iskolavezetés
Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!
Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.
Adószám: 18364956-1-03
Köszönjük!
No events |
Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:
Kedves látogató!
Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum