A Német nyelvi diploma (Deutsches Sprachdiplom) elnevezésű nyelvvizsga a német állam Magyarországon is akkreditált ingyenes nyelvvizsgája. Amellett, hogy a gimnáziumunkban bevezetett változata, a DSD II. C1-es, azaz felsőfokú szintű, arra is feljogosít, hogy plusz nyelvi év nélkül folytassanak a diákok felsőfokú tanulmányokat Németországban.
Egynyelvű vizsga, amely a négy nyelvi alapkészséget méri: szövegértést, hallás utáni megértést, írás-és beszédkészséget. A vizsgát évente egyszer szervezik meg: decemberben van az írásbeli és januárban a szóbeli rész. Az írásbelit Németországban javítják, a tanulók szóbeli teljesítményét minden vizsgaközpontként működő oktatási intézményben a vizsgáztatónak is kiképzett nyelvtanárok értékelik a bizottságot vezető anyanyelvi lektor irányításával.
Miért érdemes a DSD II. nyelvvizsgát választani?
Kötelező olvasmányok
A kötelező olvasmányok pontos körének meghatározása a szaktanár feladata, ezért kisebb eltérések, változtatások előfordulhatnak. További kötelező olvasmányok kijelölésére kerülhet sor az emelt szintű érettségi előkészítő foglalkozásain. A listán csak a teljes egészében elolvasandó drámák és nagyepikai művek szerepelnek.
9. évfolyam
Szophoklész: Antigoné
Shakespeare: Rómeó és Júlia/Hamlet
10. évfolyam
Moliere: Tartuffe/ Fösvény
Puskin: Anyegin
Balzac: Goriot apó
Gogol: A köpönyeg
Katona József: Bánk bán
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa/Az apostol
Jókai Mór: Az arany ember
11. évfolyam
Arany János: Toldi estéje
Madách Imre: az ember tragédiája
Tolsztoj: Ivan Iljics halála
Csehov: Sirály/Cseresznyéskert
Ibsen: Nóra/Vadkacsa
Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma/Új Zrínyiász
Móricz Zsigmond: Rokonok
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
12. évfolyam
Bulgakov: A Mester és Margaríta
Orwell: 1984/Állatfarm
Brecht: Kurázsi mama és gyermekei
Dürrenmatt, Ionesco vagy Beckett egy drámája a szaktanár választása alapján
Ottlik Géza: iskola a határon
Örkény István: Tóték (regény / dráma)
Németh László: Iszony
Művek a kortárs irodalomból (dráma/regény) : pl. Kertész Imre/Spiró György/Esterházy Péter/Parti Nagy Lajos/Tóth Krisztina/Péterffy Gergely stb.) a szaktanár választása alapján
Oktatásért Közalapítvány
NTP-OKA -XXI-387-es pályázat
Spanyol nyelvű színházműhely
A 2010/2011-es tanév második félévében tíz, két tanítási nyelvű osztályban tanuló diák kezdhette meg a munkát a Bolyai tehetségműhelyében, ahol Eduardo Mendoza: Sin noticias de Gurb (Gurb továbbra sincs meg) című regényének dramatizált változatával készültünk a Moszkvai Spanyolnyelvű Diákszínjátszó Fesztiválra.
A beszámoló képekkel letölthető: innen
A 2010 áprilisában indult a német nyelvi műhely, azzal a céllal, hogy a résztvevő diákok nyelvi kreativitásának fejlesztését segítse.
A tehetséggondozó műhely modulrendszerben működött. Egy beszédkészséget fejlesztő résszel indult, amely fonetikai gyakorlatok, prezentációs technikák, érvelési feladatok sorából épült fel.
A második modul az előzőekre épülve a projektmunka lett. Metodikailag a csoportmunkából indultunk ki. Hat csoportot alakítottunk ki, amelyek olyan témákat kerestek, amelyek Kecskeméten is kutathatók, illetve valamilyen módon az ifjúság életével és problémáival kapcsolatban vannak. Így jutottunk a drog, a fiatalkori bűnözés, a diákmunka, az EU-ban végezhető munka, a pályaválasztás és az önkéntesség kérdéseihez. Nagy segítséget adott az információgyűjtéshez a rendőrség, a könyvtárban működő Europont, a HELPI (Ifjúsági Információs s Tanácsadó Iroda), a RÉV, a Meló-Diák és a Fürge Diák helyi irodái. Ezen a módon tudtuk elérni azt, hogy a projektmunka tapasztalatszerző legyen és a lehető legkevesebb internetes információforrást használják a diákok. Minden csoport készített egy PowerPoint prezentációt, s mellékelték hozzá a szövegeket is, amelyekre a szóbeli előadások épültek.
2010 októberében indult el a program harmadik része, az íráskészséget fejlesztő modul, amelynek során a sajtószövegektől a szépirodalmi szövegekig jutottak a résztvevők. Szövegértés, fordítás és szövegalkotás követte egymást. Már meglévő különböző sajtóműfajokba tartozó cikkekből indultunk ki, amelyeket interjúvá, majd olvasói levéllé alakítottak a csoportok. A tudósítás műfaját a diákok szülőhelyük bemutatásán keresztül valósították meg. A problémafeltáró cikk két témakörhöz kötődött, az alkoholizmushoz és a szegénységhez. Mindkét témához volt kiindulási anyaguk, amelyet saját szöveggé formáltak. A szegénység esetében ez egy statisztika volt, az alkoholizmus témájában pedig egy újságmelléklet, amelyből a problémát kellett megfogalmazniuk és lehetséges megoldásokat keresniük. Az évkönyvszerkesztés előmunkálataként a saját iskolájukkal kapcsolatos sajtóműfajokban alkottak: tanár-illetve diákinterjút, riportot írtak, közvélemény-kutatást végeztek és iskolai eseményekről adtak hírt. Problémafeltárásként a némettanulásról számoltak be.
A közös tevékenységet szépirodalmi szövegekkel zártuk. Olyan szövegpéldákat dolgoztak fel, amelyek viszonylag könnyen befogadhatóak. Például Brecht Vergnügungen című verse alapján elkészítették a csoport közös versét. Zárásként pedig az egyéni irodalmi próbálkozások következtek: az Elfchen és a Kurzgeschichte műfajára helyeztük a hangsúlyt, mivel mindkettő tipikusan német módszer a diákokban szunnyadó kreativitás felébresztésére.
2011 februárjában folytatódott a műhelymunka, leíró, elbeszélő és érvelő szövegek elemzésével és írásával. Szövegértés feladatok, szövegkiegészítések és -átalakítások, önálló szövegművek alkotására épült a csoport tevékenysége. A munka alapjául részben szépirodalmi, részben sajtónyelvi szövegek szolgáltak, célunk pedig a DSD nyelvvizsga szintjének megközelítése volt.
A továbbiakban a közös munka eredményeinek válogatását olvashatjuk.
Megyesiné Vikor Aranka, Schnell Ildikó
Irodalmi tehetséggondozó műhely
Az érdeklődők elsajátíthatták a verselemzés főbb szempontjait, gyakorolhatták a prózaelemzést és megismerhettek újabb, ritkán előforduló irodalomelméleti alapfogalmakat. Lehetőség volt színházi előadások látogatására is (Kecskeméten, illetve Budapesten). Így láthatták pl. Arthur Miller drámáját, a Pillantás a hídról címűt, vagy éppen egy Shakespeare-drámát a Madách Színházban, összesen hat alkalommal. Ez a kurzus segített néhányaknak abban is, hogy sikeresen szerepeljenek különféle versenyeken, pl. nyelvhelyességi, szép kiejtési illetve szavalóversenyeken. Többen sok tapasztalatot és gyakorlatot szerezve nagyon szép eredményt értek el városi és megyei versenyeken.
A műhelyt vezetők (Dr. Mészárosné Nyitrai Éva, Tóthné Muráncsik Mónika és Dominek Zsolt) tanítványaikkal együtt eredményesnek és hasznosnak látták ezeket a foglalkozásokat.
A műhely résztvevői:
A BOLYAI NEVET VISELŐ KÁRPÁT-
MEDENCEI KÖZÉPISKOLÁK
SZÖVETSÉGE
A Bolyai nevet viselő középiskolák szövetségét
2005-ben Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas
Elméleti Líceumban alapította hat anyaországi és
három határon túli középiskola.
Aknaszlatina |
Bolyai János Középiskola
|
Budapest | Bolyai János Műszaki
Szakközépiskola és Kollégium
|
Kecskemét |
Kecskeméti Bolyai János Gimnázium
|
Marosvásárhely |
Bolyai Farkas Elméleti Líceum
|
Mosonmagyaróvár |
Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola |
Ócsa |
Bolyai János Gimnázium
|
Salgótarján |
Bolyai János Gimnázium
|
Szombathely |
Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium |
Zenta |
Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium |
A Bolyai nevet viselő középiskolák közötti
összefogás közel két évtizedes múltra tekinthet
vissza. 1998-ban a kecskeméti diákok
kezdeményezésére indult el a kapcsolatteremtés,
majd 2002-ben Ócsán határoztak úgy az igazgatók,
hogy évente más-más helyszínen rendezik meg a
Bolyai-iskolák találkozóját.
Az eddigi találkozók sorrendben:
2002. Ócsa
2002. Marosvásárhely (Erdély)
2003. Kecskemét
2004. Budapest
2005. Marosvásárhely
2006. Salgótarján
2007. Mosonmagyaróvár
2008. Ócsa
2009. Szombathely
2010. Aknaszlatina (Kárpátalja)
2011. Zenta (Délvidék)
2012. Kecskemét
2013. Marosvásárhely (Erdély)
2014. Budapest
2015. Salgótarján
2016. Mosonmagyaróvár
2017. Szombathely
2018. Aknaszlatina (Kárpátalja)
2019. Ócsa
2020, 2021, 2022-es találkozó a COVID világjárvány miatt nem került megrendezésre
2023. Zenta
2024. Kecskemét
Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!
Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.
Adószám: 18364956-1-03
Köszönjük!
No events |
Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:
Kedves látogató!
Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum