Kezdőlap

A 8. osztályos tanulóknak szervezett informatika verseny
2. fordulójába jutottak a következő tanulók:

A 8. osztályosok számára rendezett fizikaverseny második fordulójába jutott tanulók névsora:

nagykovet

Spanyolország budapesti nagykövetének látogatásával zárultak 2016. október 26-án a Hispánság heti rendezvények gimnáziumunkban.

Picture2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját az idei tanévben a Hírös Agóra Kulturális Központ színháztermében ünnepeltük meg Goda Krisztina: Szabadság, szerelem c. filmjének levetítésével.

mangoldisabel

Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem a Kisebbségek Európában címmel tartott konferencia keretében esszépályázatot írt ki gimnazisták számára. Mangold Isabel 10.D osztályos tanuló "Világnyelv lesz-e a német 50 év múlva?" címmel kiírt pályázaton  II. helyezést ért el.
Az országos versenyen a magyar diákokon kívül romániai és  szlovák fiatalok is kifejtették véleményüket a témával kapcsolatosan.
 
Felkészítő tanára: Huberné Fekete Elvira

2016. október 8-án iskolánk diákjai a történelem munkaközösség által „1956, te csillag” címmel szervezett iskolai történelmi csapatverseny keretében Budapesten tettek tanulmányi kirándulást Harkai Hajnalka és Dani Erika történelemtanárok vezetésével.

A Bolyai János Gimnázium ezúton köszöni meg, hogy SZJA 1%-ának felajánlásával 2015-ben is segítette alapítványunkat.

A felhasználható összeg 1 169 202 Ft volt.

A 2014-ben felajánlott 979 972 Ft Ft-ot hangtechnikai és számítástechnikai eszközök vásárlására fordítottuk.

 

További felajánlásukat előre is köszönjük.

 

Az APPENDIX ALAPÍTVÁNY

számlaszáma: 11732002-20375582

adószáma:18364956-1-03.

Iskolánk 12. évfolyamának történelem faktos tanulói 2016. október 13-án Harkai Hajnalka történelemtanár kíséretében a kecskeméti Városházán megrendezett Bács-Kiskun ’56/60 című tudományos konferencián vettek részt, gyarapítva ismereteiket az 1956-os forradalom és szabadságharc országos és helyi vonatkozásairól.

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

June 2025
M T W T F S S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum